Igen, tudom, megint eléggé eltűntem. De ez az én birodalmam, akkor jövök amikor jól esik. Iromány helyett csak megosztanám az első kis festményemet itt. További jó olvasást-csámcsogást!

(a galéria menüpont alatt is elérhető)

Lelki béke

Ez egy igazán nehéz téma, azt hiszem. Boncolgathatjuk, bele-bele nézhetünk, akár még origamiként ki is hajtogathatjuk jobbra is és balra is. De belelátni. Benne lenni. Na az már igazán nehéz. 

Én elmagyarázhatom, ha jól figyelsz, de nem garantálom, hogy minden szavamat meg fogod érteni. 

Képzelj el egy tiszavirágot. Segítek benne: ez a kisvirág még nem nyílt ki, a tó fenekén van, méllyen begyökerezve a mocsárba, a saját anyaméhébe. Onnan kap meg minden egyes tapasztalatot az élethez, a kis morzsákat, amellyel majd elindulhat a saját útján. A virág, amely még csak egy gumó, elindul felfelé, a víz felszín irányába. Azonban ez nem ilyen egyszerű ám.

Sok gonosz, csúnya inda ráakaszkodik, próbálja visszahúzni út. Azt suttogják, neki ott lent mégis csak jobb. A kisvirág megtorpan, kétségbe esik, ez idő alatt az indák rátekerednek és nem eresztik. 

Nagyon messze van még a felszín.Vajon elég erős lesz ahhoz, hogy eljusson odáig, vagy örökké egy gumó marad?

A mélyben hideg van és sötét. A kisvirág nem szeretne ott lenni, nem akar újra oda tartozni. Végre, végre volt előtte egy út, látta a felszínt és nagyon tetszett neki. A tó vizén átszűrődő napfény cirógatta az arcát. Ő is édesgette magához, de egészen másképp, mint az indák. Ez egy kedves, önzetlen szándék volt. 

"-Gyere fel hozzám kisvirág, megkapsz tőlem mindent, hogy teljes pompádban élhess, cserébe csak annyit kérek: nyílj ki és soha ne hagyd abba a tündőklésedet!"

De még nem ért fel. Ezek a szavak adtak neki bátorságot ugyan, de nem mert megmozdulni. Nagyon szorították az indák őt.

"-Tényleg így kell leélnem az életemet?"- kérdezte önmagától a tiszavirág. "Hiszen már azelőtt elhervadnék, hogy egyáltalán virágozhattam volna."

Ez nagyon elszomorította. Úgy érezte, az indák erősebbek nála és esélye sincs a mozdulásra. Végül a Nap újra felé fordította tekintetét és akkor a virág megértette: "Ha én nem cselekszem, más sem tud nekem segíteni abban, hogy teljes életet éljek."

Megrázta magát, és nagy küdzelmek által ugyan, de a felszínre került. Furcsa volt. Fényes, és meleg. Ilyen is lehet a világ?

Ahogy telt múlt az idő, a kisvirág megerősödött eddigi megpróbáltatásai után. A Napnak hála, képes volt kivirágozni. 

Nem, nem ő volt az egyetlen virág a tóban, de miután kinyílt, ő tündökölt a legszebben.

Július vége felé jár az idő, rettentő hőség van mindenhol. Én mégis azt akarom, hogy hozzám bújj. Vagy talán mégse?

Vihar közeleg. Apró rózsaszín és lila csillagok hullanak az égből, haza kell sietnem. A busz 69-kor jön, de most még csak 61 van. Rohanok, és akkor hirtelen a szél sem fúj tovább, minden csendes lesz.

Felébredek. A verejték gyöngyözve ütközik ki a homlokomon, közben zihálok. Szükségem van erre? Belelépjek ugyan abba a pocsolyába, ha megszáradt a cipőm?

,,-De a te cipőd még meg sem száradt."
,,-Dehogynem, már nem is gondolok rá, akkor honnan veszed, hogy nem száradt meg?"
,,-Igazából, nem is akartad, hogy megszáradjon."

Nem, valóban jó volt nekem az az ázott, sáros cipő. Az enyém volt, még ha már hordtam is korábban, ha tele is volt szakadásokkal, a sajátoménak tudhattam.

Se veled, se nélküled.

Ilyen nem létezik. Akivel együtt akarsz lenni, azzal együtt is tudsz, nincs olyan, hogy ,,se veled". Legalábbis próbáltam magam ebbe beleringatni.

Csak ültem a verandán, mikor a telefonom jelzett. A melegbe, pár pohár Sangria után mámorosan emeltem fel a készüléket. Te voltál az. Te, akit én bántottam meg, mégis te kerestél fel engem. Hogy miért?

Játszani, azthiszem. Ugyanis jó játszani az elérhetetlennek az elérhetetlent. Legalábbis ezt gondoltam. Még mindig érte remegett a lelkem. Nem akartam ezt, de amikor megláttam, azt nem akartam, hogy ezt akarjam. Akkor kellett még az a sáros, vizes cipő.

De sok bonyolult dologban nem létezik arany középút. Vagy bátor leszel az érzelmeiddel kapcsolatban, vagy eltűnsz, mintha soha nem is léteztél volna. Mi lenne ha én egyszerre a kettőt választanám?

Semmi. Ugynis nincs köztes állapot, de vég sincs. Számunkra csak a múlt létezett, azt meg bemocskolni nem érdemes. Ez a játszma különben is nem erről szólt. Itt az volt a lényeg, hogy úgy tettünk mintha, de aki előbb vallja be, az veszít. Nemtudom, hogy veszítettem volna.

Ma van a születésnapja. Tavaly én voltam mellette. A nap végén azt mondta, az volt élete legjobb születésnapja. Idén más van vele. Remélem az idei születésnapja is jó lesz.

Néha fáj, néha nem.
De azt hiszem, többé már nincs szükségem azokra a cipőkre.